|
Világszenzációs Jen Fe
Itt az új JFX Target Regeneráló Krém a ForsLean erejével Ahogyan idősödünk, bőrünk veszít feszességéből, üdeségéből, és megjelennek rajta az első finom látható vonalak, elszíneződések és a csökkent rugalmasság jelei. De ezentúl Önnek ezzel nem kell szembesülnie. A JFX Target Regeneráló Krém az első tagja a Nexagen új testápolási termékcsaládjának, a Teljes Regeneráló Rendszernek. Láthatóan célozza meg az öregedés illetve a szabadgyök molekulák okozta károsodás első jeleit, és a drámai változás már az első használat után látható és érezhető.
►Ennek a terméknek a sikere az egyedülálló ForsLean- alapú formulában rejlik. A ForsLean egy fitotápanyag, egy évelő indiai gyógynövény, a Coleus Forskholii gyökeréből nyerik, és a világon már minden Nexagen fogyasztó ismeri ennek az összetevőnek a jótékony hatásait. Az ájurvédikus gyógyításban már évek óta használják. A JFX Target Regeneráló Krém megmutatja a ForsLean egyedi tulajdonságait illetve még ezt a hatást fokozza az aktív, természetes összetevők jelenléte is. A ForsLean magas koncentrációja, mely klinikailag igazoltan természetes lágyító és kondicionáló szer, segíti a bőr puhaságának megtartását, illetve sima, rugalmas megjelenését. ►Az Idebenone hasonló a CoQ10-hez, szuper anti-oxidánsként tartják számon, ami a szabadgyök molekulák általi károsodásokat előzi meg. Továbbá csökkenti a korai öregedés látható jeleit azzal, hogy fokozza a véráramlást és így több oxigénhez juttatja a bőrsejteket. ►A Tetrapeptide-17 és hidrolizált kollagén megújítják a bőrt azáltal, hogy elősegítik a kollagén termelést és helyreállítják a bőr feszességét és ragyogását ►Az E vitamin egy fontos antioxidáns a bőr számára, megvédi a bőrt a káros UV sugárzástól. ►A Glicerin zsírsav észterektől lesz a JFX Target Regeneráló Krém olyan selymes, de nem zsíros hatású. ►Az Acetyl octapeptide-3, egy természetes alternatíva a költséges kozmetikai kezelések és injekciók helyett, megelőzi és csökkenti a mély ráncok képződését. ►A krém tartalmaz még Zöld tea kivonatot, C vitamint, Cosmoperine-t és Zöld kávé kivonatot is, a citrus illat, illetve a hűsítő, frissítő hatás pedig több érzékszervünkre is hat egyszerre. Két összetevőt azonban NEM tartalmaz: káros szulfitokat és parabéneket!!! Így teljesen biztonságos a krém napi használata bármilyen bőrtípus számára “ A JFX Total Regeneráló Rendszer kifejlesztését az a filozófia vezérelte, hogy az igazi átalakulást eredményező testápolási termékek csakis a legfinomabb összhangban lévő, természetes összetevőktől származhatnak tudományos felfedezések és kutatások alkalmazásával. “- mondta Ben Petitti, Termékfejlesztési Menedzser, Nexagen USA. “ Így sikerült megalkotnunk ezt az átfogó, regeneráló megoldást mindenki számára, melynek hatása már az első használattól kezdve érezhető” A JFX Teljes Regeneráló Rendszer A JFX Teljes Regeneráló Rendszer minden egyes luxus formulája a Coleus Forskholii legtisztább és a legnagyobb koncentrációjú formáját tartalmazza, mely összhangban van más tudományosan bizonyított és természetes összetevőkkel. Ez magában foglalja a hatékony antioxidánsokat, az elengedhetetlen kollagéneket, a gazdagító vitaminokat és létfontosságú növényi kivonatokat, melyek parabének és szulfitok nélkül táplálják és szépítik meg a bőrt. Így együttesen feltöltik, megújítják és megfiatalítják a bőrt, így megelőzik az öregedés látható jeleinek kialakulását, illetve visszafordítják a szabadgyök molekulák által okozott károsodási folyamatokat. Majd Ön is újra felfedezi a bőre lágyságát, simaságát és rugalmasságát, amiről már azt hitte hogy örökre elvesztette, a megjelenése tündöklővé válik. 2010. július 1-től a JFX Target Regeneráló Krém, - a JFX Teljes Regeneráló Rendszer első terméke - rendelhető és ettől kezdve felhasználók ezreinek teszi vonzóbbá a megjelenését. JFX Target Regeneráló Krém (1 fl oz/30 ml) Kiskereskedelmi ár: 71.99 € 10 darabos termékminta rendelése esetén: 7.99 € + ÁFA
Jen Fe Tapasz
A NexEurope az egyik vezető wellness cég, amely 2002-ben alakult. Székhelye az Egyesült Államokban, Ohióban van. Ron Leyland – Elnök/CEO a NexEurope elöljárója és alapítója. Tapasztalt Top-Manager és vállalkozó, több sikeres cég alapítója. A Jen Fe tapasz a NEXAGEN USA cégtől, egy egyedül álló tapasz, amelyet a testen a vékonyabb bőrrétegre feltapasztva a nap 24 órájában lassan a bőrön keresztül felszívódva fejti ki jótékony hatását. Serkenti az anyagcserét, könnyű úton növeli az energia szintet miközben fenntart egy egészséges testsúlyt. A Jen Fe tapasz 4 féle gondosan kiválasztott keveréket tartalmaz, amiket arra terveztek, hogy egymást erősítve fejtsék ki jótékony hatásukat az emberi testre. Ez azt jelenti, hogy gyorsan maximális eredményeket fogsz elérni mellékhatások vagy bonyolult gyakorlatok végzése nélkül. Egy egészséges diétával és mérsékelt, de rendszeres testmozgással együtt, a tapasz 4 összetevője együtt segít neked abban, hogy biztonságosan megszabadulj a felesleges centiktől és kilóktól.
- természetes növényi összetevők
A Jen Fe tapasz egy különleges, egyszerű, öntapadó, természetes szépségápolási program az egészséges és szép külső megtartásáért. A tapasz összetevői lassan szívódnak fel a bőrbe, ahol kifejtve hatásukat elindítják a természetes szépség megőrzésének folyamatát, miközben meggátolnak minden a szervezetbe áramló további felszívódást. A Jen Fe tapasz jól ismert hatóanyagokat tartalmaz, melyek vezérlik külsőnk egészséges fenntartását egy egyszerű, naponta egyszer használatos eszköz segítségével, ezáltal könnyebbé téve az Ön számára, hogy megtartsa fiatalosságát. Mivel magyarázható a tapasz hatóanyagainak jótékony hatása a szépségre és egyúttal fiatalos külsőnk fenntarthatósága? Eme szépségápolási tapasz összetevői lassan szívódnak fel a bőrbe, ahol biztonsággal tudják fokozni fiatalos külsőnket meggátolva a további felszívódást a szervezetbe. Összetevők: Cosmoperine, Zöld tea kivonat EGCG, Forskolin, Guarana
Cosmoperine:
A Cosmoperine vagy Tetrahydropiperine (THP) a csípős bors alkaloidja, piperine, amit a Piper nigrumben találtak meg természetes formában, (fekete bors). A Nexagen USA kutató és fejlesztő csapata végsőkig fokozták Forskolin hatásosságát és a Jen Fe tapasz teljes hatékonyságát azáltal, hogy növelték a hozzávalókat, Cosmoperine®, a fekete bors és hosszú bors aktív összetevője (piperin) hozzáadásán keresztül. Erősíti a többi összetevő információ- és tápanyagáramlásnak képességét a bőrsejtek között. Nincs bőr irritáció!
Zöld Tea kivonat (EGCG):
Zöld tea kivonat (EGCG) az egészséges bőrképlet kialakulását. Egyrészt megakadályozza a bőr öregedését, így az puha és bársonyos marad. Ezen kívül antioxidatív hatású vitaminokat tartalmaz. Kiderült, hogy a zöld tea kivonat az elhaló félben lévő bőrsejteket is újra élettel telivé teszi és megakadályozza a hegképződést. Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a zöld tea kivonat hozzájárul a bőr képének és szerkezetének javulásához. A káros napsugarak ellen védelmet nyújt, hozzájárulva az egészséges megjelenéshez és a szép bőrhöz. Segít csökkenteni a testsúly tömeget, előremozdítja a zsírégető hatást, normalizálja a vércukor-és inzulinszintet.
Guarana: (Paullina cupana)
A Guarana Dél-Amerikában honos gyógynövény, növényi koffein. Az indiánok évszázadok óta fogyasztják. Hatása hasonló a kávéhoz, azzal a különbséggel, hogy hosszan, 6-8 órán át tartós frissességet biztosít, és nincs semmilyen ismert káros mellékhatása. Javítja a testi és szellemi teljesítőképességet, így sportolóknak, illetve szellemi foglalkozásúaknak egyaránt ajánlott. Fájdalomcsillapító hatása is ismert. Fiziológiás hatása a koffeinnek és származékainak köszönhető. Ezek a mennyiségtől függően fokozzák a szívösszehúzódás erejét, gyorsabbá teszik a vizelet-kiválasztást, a zsír és cukor lebontását, valamint elősegítik a gyomornedv kiválasztását és gátolják a vérlemezkék összecsapódását. Nemrég fedezték fel, hogy a magokban tesztoszterongátló 5-alfa-reduktáz is található. A diéta alatt segít fenntartani az izomerőt.
ForsLean: (Coleus Forskohlii)
Best New Product of 2001
A Forskolin egy növényi nyersanyag, melyet a Coleus Forskohlii nevű csalánfajtából nyernek ki. Segíthet a szebb alak elérésében. Ez különösen a 40 év felettieknél előnyös, ahol a szépülés egyéb lehetőségei kevéssé hatásosak. A Forskolin nagyon népszerű a sportolók között, mivel segít abban, hogy az izmok ruganyosabbak maradjanak és serkenti az izmok épülését. Ezt a növényt az ayurveda évszázadok óta használja. A Coleus Forskohlii gyökere tartalmazza a Forskolin anyagot. A Forskolin zsírt mozgósít és serkenti a pajzsmirigyet, eltérően, mint a népszerű diétás efedrin. A Forskolinnak nincsenek az efedrinhez képest potenciálisan veszélyes mellékhatásai, mint például a fokozott vérnyomás, szívdobogás, idegesség. Fokozza a zsírégetést, gyorsítja az anyagcserét, zsírlebontás közben építi az izomszövetet, csökkenti, illetve szabályozza a vérnyomást, elmulasztja az izomgörcsöket (pl. sportolóknál). Serkenti a vérkeringést, az érfalak izmát lazítja, pozitívan hat a szív és érrendszerre, asztmára, különböző bőrproblémákra, oldja a stresszt.
Fontos: A Jen Fe Tapasz hatóanyagairól bővebben Forskolin A Forskolin egy növényi nyersanyag, melyet a Coleus Forskohlii nevű gyógynövényből nyernek ki. A Coleus Forskohlii egy ősi ayurvédikus gyógynövény, mely a menták, és levendulák családjába tartozik, és Ázsia hegyvidékein honos. A legújabb kutatások azt mutatták, hogy a Coleus aktív hatóanyaga, a Forskolin nagy szerepet játszik számos sejtfunkcióban, beleértve a hisztamin termelés megakadályozását, az izmok ellazítását, tiroidfunkció növelését és a zsírégetés felgyorsítását. Hatása a teljesítmény fokozására - Miért használják a sportolók a Coleus-t? Nem nehéz kitalálni, hogy miért voltak a sportolók eleinte oly elragadtatottak a Coleus Forskohliival kezdetben: a zsírégető hatás és az izomgörcsök feletti nagyobb kontroll csábítása tette ezt a növényt érdekessé számukra. Természetesen hamar népszerű lett úgy tudományos körökben, mint az utca emberénél potenciális zsírégető hatásai folytán. Ha pedig az allergia vagy a szívpanaszok jelentenek kockázatot számodra, szerencsés vagy: a kutatások alapján ez a növény segíthet. Hogyan segíti elő az izomtömeg növekedést és regenerálódást? Csökkenti a vérnyomást és csillapítja az izomgörcsöket. Hogyan segíti elő a zsírvesztést? Elméletileg hatással van egy enzimre, mely a zsírégetést szabályozza. Növeli a tiroidhormon kiválasztást és termelést, így gyorsítja az anyagcserét.
Felhasználási lehetőségek:
►Asztma Összefoglaló a tényekről: Zsírégetőként való felhasználásának egyik alaptétele, hogy az aktív hatóanyag, a Forskolin kémiai reakciók olyan sorozatát indítja be, melynek eredményeképpen a zsírsejtek leadják energiájukat és szétolvadnak. Kicsit részletesebben, a Forskolin az adenilát cikláz enzim termelődését serkenti, ami egy másik enzim, a cAMP (ciklikus AMP) szintjét növeli meg, mely a zsírban található. A cAMP aztán stimulál egy újabb enzimet, a hormonérzékeny lipáz enzimet, melynek a zsírégetésben van szerepe. Ráadásul egy hasonló reakción keresztül a tiroid hormon termelését is megnöveli, így felgyorsítja az anyagcserét, hogy a test még több kalóriát tudjon elégetni. Coleus kontra efedrin A Forskolin az efedrinhez hasonló reakciósorozatot indít el. A különbség abban rejlik, hogy az efedrin az adrenergikus receptorokat stimulálja (mely az efedrin elsődleges hatása, annak ellenére, hogy nem ez a mechanizmus felelős zsírégető hatásáért) mielőtt a cAMP-hez érne.. Sajnos sok negatív mellékhatás tapasztalható mikor ezek a receptorok stimulust kapnak, pl. magas vérnyomás, szorongás, stb. (Ezért tapasztalnak az efedrin tartalmú kiegészítőket fogyasztó sportolók gyakran nem várt és veszélyes mellékhatásokat). A Coleusnak az az előnye, hogy átugorja az adrenergikus receptorokat, és közvetlenül a cAMP ciklusba jut el – mely az efedrin zsírégető hatásának következő lépése – és ennek következményeképpen az efedrinhez köthető káros mellékhatásokat szintén kikerüli. Egyszerűen kifejezve ez ugyanolyan, mint mikor két lehetőséged van, hogy bejuss a munkahelyedre: ugyanazt a célt éred el, ugyanannyi idő alatt, ám az egyik út (Coleus) egy nyugodt vidéken keresztül vezet, ahol nincs forgalom, míg a másik (efedrin) egy zsúfolt, gyorsforgalmi autóút, mely minden sávváltásnál újabb és újabb veszélyeket és kockázatokat rejt… Mit mutatnak a kutatások? A tudósok már 15 éve tanulmányozzák a Coleus hatásait, és sok előnyös tulajdonságára derítettek fényt, beleértve a zsírégető és sovány izomtömeg növelő hatást. Mindazonáltal a kutatók csak most kezdik megérteni, hogy hogyan is működnek ezek a mechanizmusok a valós életben. Bár még sok kutatásra van szükség (mint sok más kiegészítő esetében is), ezek a teóriák és a kezdeti klinikai kísérletek alátámasztják vélt előnyeit. Ráadásul vannak még ezeknél is ígéretesebb kutatások a horizonton. Áttörés - Ígéretes kutatásokról esett szó, hát lássuk... A sporttáplálék kiegészítés egyik legelismertebb alakja, Dr. Richard Kreider érdekes prezentációt tartott, „Efedra alternatívák” címmel márciusban a Nutraconnál, Anaheimben. Kitért számos egyelőre spekulatív, ám ígéretes kiegészítőre, az egyik közülük a Coleus volt. Dr. Kreider azt állította, hogy a kezdeti kísérleti kutatások alapján a Coleus Forskohlii elősegítheti a súly-és zsírcsökkentést, és/vagy csillapíthatja a zsírfelhalmozódást a túlsúlyos páciensek esetében. A 2002-es Kísérleti Biológiai Találkozón szintén adatokat közölt, ekkor saját maga által nemrég végzett kutatásairól a Coleussal. Egy kettős vak, véletlenszerű kísérletben 23 túlsúlyos nő étrendjét egészítették ki ForsLean-nel (a Coleus egy szabadalommal védett formája), mely egy 25mg Forskolin tartalmú kivonat; ezt napi két alkalommal kapták 12 héten keresztül. A résztvevők testkompozícióját minden negyedik hétben mérték a 12 hetes periódus alatt, az esetleges mellékhatásokat pedig heti rendszerességgel rögzítették. A kutatás eredménye az volt, hogy bár kalória és makro tápanyag bevitelben nem volt számottevő eltérés a korábbiakhoz képest, a ForsLean segített megakadályozni a testtömeg növekedését – mi több, a ForsLeant szedő alanyok még egy kis súlycsökkenést is tapasztaltak, míg a placebo csoport testsúlya továbbra is növekedett. Ráadásul az alanyok nem tapasztaltak akkora fáradtságot, tehát több energiájuk maradt. Étvágyuk csökkent, hosszabb ideig volt teltségérzetük étkezés után. Negatív mellékhatást itt sem tapasztaltak. Asztma és „egyéb” betegségek A Hoechst gyógyszergyár az Indiai Központi Gyógyszerkutató Intézettel karöltve 1974-ben kezdte el tanulmányozni ezt a gyógynövényt, és azt találták, hogy a növény gyökere csökkentette az asztma tüneteit a cAMP növelésén keresztül – mely sok sejtfunkcióhoz nélkülözhetetlen. A ciklikus AMP (cAMP) miatt tudják az asztmagyógyszerek ellazítani a hörgők körüli izmokat. A Forskolin a hisztamin és egyéb gyulladást okozó anyagok termelődését is kontrollálja, pl. a vérlemezke-aktiváló faktorét (PAF)7 is, ami hatásossá teszi az asztma, az ekcémák és egyéb allergiás reakciók ellen. Ráadásul a Forskolin ellazítja a simaizmokat (szív és tüdő), ez egy újabb oka annak, hogy miért hatásos az asztma ellen, valamint a menstruációs görcsök, angina, irritált bél szindróma, húgyúti fertőzések és magas vérnyomás ellen. Segíthet a pikkelysömör ellen is, mivel ez a fájdalmas betegség összefügg a bőrsejtekben lévő cAMP-vel. A Forskolin által megnövelt cAMP szint kitágítja a vérereket és növeli a tiroid hormon kiválasztást is. Arra is van bizonyíték, hogy szívproblémák esetében is előnyös lehet a Coleus használata, és az ezekkel összefüggő tüneteket is enyhítheti, ilyenek pl. a magas vérnyomás vagy az izomgörcsök. A kutatások azonban még mindig elég korlátozottak e téren.
Zsírégető hatásával kapcsolatos információk kifejezetten ígéretesek, és a jelek szerint tudományos körökben is egyre inkább elismerik azokat. Tehát, bár egyelőre még nem beszélnek róla „főműsoridőben”, egyre inkább úgy tűnik, hogy hatásos eszköz lehet a zsírégetés megkönnyítésére és a testsúly megtartására. A Coleus Forskohlii-t gyakran efedrával vagy További kutatások A Coleus Forskohlii számos fogyasztó, zsírégető étrend-kiegészítőnek az alkotórésze amellett, hogy hatóanyagát, a Forskolint sok orvosi kutatásban alkalmazzák. Az alábbi tanulmány a Forskolin hatását vizsgálta a testösszetételre, tesztoszteron szintre, metabolikus rátára és vérnyomásra túlsúlyos és elhízott férfiakban vizsgáltak 12 hétig. Eredmények: A Forskolin kedvező változásokat hozott létre a testösszetételben, szignifikánsan csökkentette a testzsírszázalékot és a zsírtömeget. A Forskolin alkalmazása a 12 hét alatt pozitív változást eredményezett a csonttömegben is. Megfigyelhető volt a sovány testtömeg bizonyos mértékű növekedése. A szérum szabad tesztoszteron szint szignifikánsan nőtt és a szérum össz tesztoszteron koncentráció is nőtt, bár nem szignifikáns mértékben. Publikálva: "Body composition and hormonal adaptations associated with forskolin consumption in overweight and obese men.", Obes Res. 2005 Aug;13(8):1335-43. Kutatók: Godard MP, Johnson BA, Richmond SR Zöld tea kivonat (EGCG) Hatásos antioxidáns. Szervezetünkben az anyagcsere-folyamatok során magas reakcióképességű molekulák, úgynevezett szabad gyökök képződnek. A védekező mechanizmus működését segítő antioxidáns hatással rendelkező anyagok köre széles: vannak köztük vitaminok és ásványi anyagok. Ha ezek az anyagok megfelelő mennyiségben vannak jelen a szervezetben, akkor képesek kivédeni a szabad gyökök károsító tevékenységét. Manapság egyre több kutatás foglalkozik a zöld teában található EGCG (epigallokatekin-gallát) nevű antioxidánssal. Az EGCG az egyik legtöbbet kutatott antioxidáns. Segít megvédeni a sejteket a szabad gyökök káros hatásaitól. Képes megakadályozni a daganatos megbetegedések fejlődését és a vérrögök képződését. Legnagyobb koncentrációban a zöld tea bimbójában és friss hajtásaiban található meg. A zöld tea közismert jótékony hatása leginkább a benne található nagy mennyiségű antioxidánsnak köszönhető. Vajon létezik még egy olyan étel vagy ital, melynek annyi jótékony hatása van, mint a zöld teának? A kínaiak már ősidők óta tisztában vannak a zöld tea csodálatos hatásaival – használták fejfájás, és depresszió gyógyítására is. Egyes tudósok szerint már több mint 4000 éve használják a zöld teát Ázsiában. Számtalan tudományos kutatás igazolta a zöld tea rendszeres fogyasztásával járó pozitív egészségi hatásokat. 1994-ben például a National Cancer Institute (Nemzeti Rák Intézet) egy kiadványában leírta, hogy a zöld tea hatásos a rák megelőzésében is. Epidemiologiai kísérletekkel igazolták, hogy a rendszeres zöld tea fogyasztás a kínai nőkben és férfiakban 60%-kal csökkentette a rák kialakulásának kockázatát. A Purdue Egyetem kutatói pedig nemrégiben arra a megállapításra jutottak, hogy a zöld tea gátolja a rákos sejtek növekedését. Összefoglalva tehát, a zöld tea a következő betegségeknél hatásos:
► Rák Mitől olyan különleges a zöld tea? A zöld tea titka abban rejlik, hogy igen gazdag katekin-polifenolokban, különösen epigallokatekingallátban (EGCG), amely egy erőteljes antioxidáns anyag: amellett, hogy gátolja a rákos sejtek növekedését, anélkül képes megölni azokat, hogy károsítaná az egészséges szöveteket. Hatásosnak bizonyult továbbá az LDL koleszterinszint csökkentésében, és az abnormális véralvadékok kialakulásának megakadályozásában. Az utóbbinak különösen nagy jelentősége van a trombózisnál, hiszen a legtöbb esetben ez az oka a szívrohamoknak és az agyvérzéseknek. Jogosan merül fel bennünk a kérdés, hogy miért nincsenek a többi kínai teának olyan pozitív hatásai mint a zöld teának? Hiszen a zöld, az oolong, és a fekete tea is mind a camellia sinensis növény leveleiből készülnek. A zöld tea azonban feldolgozási módjától olyan különleges, mert a leveleket gőzölik, így a bennük lévő EGCG nem oxidálódik. Ezzel ellentétben, a fekete- és az oolong tealeveleket fermentált levelekből készítik, így a bennük lévő EGCG más anyagokká alakul, melyek közel nem olyan hatékonyak a betegségek megelőzésében és leküzdésében, mint az EGCG. Egyéb előnyök A legújabb kutatások szerint a zöld tea elősegítheti a fogyást is. 1999-ben az American Journal of Clinical Nutrition (Amerikai Klinikai Táplálkozás Folyóirata) közzétett egy svájci, genovai egyetemen végzett tanulmány eredményeit, melyek azt mutatták, hogy azok, akik koffeint és zöld teát is fogyasztottak diétájuk alatt, több kalóriát égettek el, mint azok, akik csak koffeint és placebót kaptak. A zöld tea még a fogak romlását is meg tudja akadályozni! Mint ahogy baktériumölő tulajdonsága által képes megakadályozni az ételmérgezést, úgy képes arra is, hogy megölje azokat a baktériumokat, melyek a fogkőképződést okozzák. És nem utolsó sorban, bőrünkre is pozitívan hat ez a csodás növény. Guarana A Guarana alapvetően a koffein növényi formája. A meglepő igazság a Guaranával kapcsolatban az, hogy míg számottevően segít időszakosan fokozni az energiaszintet, zsírokat lebontó és mobilizáló, energiává történő felhasználásukat elősegítő hatása egyfajta természetes zsírégetővé teszi. A Guaranát tipikusan más stimuláló növényekkel együtt kombinálják, hogy így fokozzák zsírégető tulajdonságait. Kimutatták, hogy külsőleg alkalmazott kozmetikumként nagyon erős antioxidáns, antibakteriális, gombaölő hatású, gátolja a bőrelöregedési folyamatát. Általános élénkítő szer, hatásosan serkenti a központi és vegetatív idegrendszer működését, álmosság, fáradtság esetén is jó. Súlycsökkenést eredményez, zsírégető hatású. Megszünteti, ill. csökkenti az éhségérzetet. Fogyasztása számos nyomelemmel, vitaminnal, ásványi sóval és aminosavval gazdagítja szervezetünket. Görcsoldó hatású, jól alkalmazható fejfájás, migrén és menstruációs panaszok megszüntetésére, illetve csökkentésére. Szabályozza vérnyomást és a szívműködést. Serkentő, frissítő hatása nem okoz szívdobogást. Serkenti az agyműködést, növeli a koncentráló képességet. Megkönnyíti a tanulást és a memorizálást. Fokozza a potenciát. Mindkét nemnél erősítheti a szexuális aktivitást. Segíti az emésztőrendszer működését. Javítja a gyomor és bélműködést, méregteleníti a szervezetet. Csökkenti az alkohol levertséget okozó hatását. Segít a másnaposság leküzdésében. Hatása a teljesítmény fokozására - Miért használják a sportolók a guaranát? Sportolók, atléták, testépítők a termék segítségével növelhetik eredményeiket. Testi, szellemi fáradtság, kimerültség esetén közérzetjavító, hozzásegít a stressz leküzdésében. Növeli az életkedvet és az aktivitást, vitalizáló. A koffein, a Guarana aktív kémiai hatóanyaga fokozza a teljesítményt, növeli a kifejthető erőt és a hasznosítható energia mennyiségét. Stimuláló hatása növeli az összpontosítást, a koncentrációt, és az energiaszintet. Ez különösen verseny vagy edzés előtt lehet fontos.
Hogyan segíti elő a zsírvesztést?
Hogyan képes növelni az energiaszintet és az állóképességet?
Egészségügyi előnyei - Felhasználási lehetőségek
► Arthritisz További tudnivalók A Guarana egy gyógynövény, mely a Brazíliai Amazon esőerdőben honos. Jelentős mennyiségű guaranint tartalmaz (ez az aktív hatóanyag, ami a koffeinnel csaknem azonos) így aztán a bennszülött törzsek évszázadok óta használják étvágycsökkentésre, fáradtság ellen, és a hasmenés ellen is – még másnaposság elleni tünetek ellen is használták; név szerint a fejfájás ellen. Bár ma is használják az energiaszint fokozására, világhírnevét nem csupán „stimuláló”, hanem sokkal inkább „zsírégető” tulajdonságainak köszönheti. Mivel a Guarana gyakorlatilag a koffeinnel felcserélhető, hasonló anyagcserére gyakorolt hatással is rendelkezik, ilyen pl. a megnövekedő pulzus és vérnyomás, szaporább légzés, mellékvese aktivitás és mentális éberség. Kimutatták, hogy a Guarana biztonságos, hatásos központi idegrendszert stimuláló, termogén, és súlycsökkentő anyag. A kutatások alapján a Guarana növeli a zsírsavak mobilizálását és energiává történő átalakítását. Egyszerűen szólva, testünk zsírt használ üzemanyagként. Hogy működik? A koffeinhez hasonlóan a Guarana stimulálja a mellékvesét, hogy az több epinefrint, norepinefrint (adrenalin), és dopamint – mely egy agyi hírvivő – termeljen, ami végső soron a zsírvesztést, energiaszintet, állóképességet és a mentális tisztaságot egyaránt növeli. Ellentétben a népszerű (és korlátolt) hiedelemmel, ezek a hatások a gyakran emlegetett negatív mellékhatások elszenvedése nélkül élvezhetőek. Mindazonáltal a Guaranának van vízhajtó hatása is, így tehát a megnövelt vízbevitel nagyon fontos, ha ezt a növényt használjuk. További hírek A Guarana potenciális zsírcsökkentő és energiafokozó hatásain felül a szexuális ösztönöket is fokozza, így növelve az általános elégedettség érzését, és ezáltal csökkentve az öngyilkossági hajlamot. Ki tagadná ezt meg magától?! A Guaranának továbbá van pár olyan hatása is, ami testvérének, a koffeinnek nincsen. Például, a Guarana – mivel tanninokat tartalmaz – nyugtató hatással van az emésztőrendszerre, sőt, még a hasmenést is megelőzheti. Mivel a Guarana gyenge vízhajtó (kiszárítja a testet), nagyon fontos, hogy a vízbevitelt is növeljük használata idején. A Guarana koffeint tartalmaz, tehát ha más koffeinforrásokat is használunk, mint a kávé vagy a tea, legyünk óvatosak. Cosmoperine A Cosmoperine (Bioperine®) a bors jellegzetes összetevője. A Jen Fe Patch tapasz piperint, a bors aktív összetevőjét tartalmazza, mely képes felgyorsítani a bőrsejtek közti tápanyagszállítást. A Bioperine® az amerikai Sabinsa cég szabadalmaztatott, standardizált feketebors kivonata (Piper nigrum L vagy Piper longum L), amely növeli a hatóanyagok abszorpcióját. A Bioperine® az egyetlen olyan szabadalmazott piperin forma, amelynek segítségével növelhető a tápanyagok felszívódása és így biológiai hasznosulása. Ugyancsak ez az egyetlen olyan piperin, mely az USAban végzett kísérletek alapján bizonyítottan biztonságosan és hatékonyan használható fel táplálkozási célokra. Javítja az egyéb tápanyagok felszívódását, így segítségével gyakorlatilag a hasznos tápanyagok hatékonyságát növelhetjük meg. Klinikai kísérletek bizonyítják, hogy a Bioperine jelenléte az emésztőrendszerben az egyéb tápanyagok fokozottabb felszívódását teszi lehetővé. Növeli a test természetes termogén aktivitását, így segíti elő a zsírvesztést. Képes felgyorsítani a bőrsejtek közti tápanyagszállítást. Jen Fe Plus Tapasz
Maximális információ átvitelre tervezve a NexEurope Jen Fe Plus Tapasz a külsőnk szépítését a következő szintre helyezi egy új, nagyobb méretű, nagyobb mennyiségben tartalmazza a Jen Fe tapasz hatóanyagait, erőteljes új összetevőkkel kiegészítve: Griffonia Simplicifolia kivonat és Szárnyas Bab növény kivonat. A Griffonia Simplicifolia kivonatról Ez az Afrikai növény kivonat már bizonyította, hogy táplálék kiegészítőként segíti a fiatalos és gyönyörű külsőnk megtartását. A Szárnyasbab kivonat Történelmileg úgy tűnik, hogy a Szárnyas Bab, illetve a Goa Bab a fiatalos külső megtartására pozitív hatással van. A Goa Bab arról híres, hogy lágyítja a bőrt. Ezen egyedülálló kivonat, a különféle külső megjelenést elősegítő szerek által, jelenleg a nemzetközi tudományos fórumok érdeklődését is felkeltette. A Jen Fe tapasz használata Miért tapasz? Miért nem kapszulák, turmixok?
Hogyan működik a tapasz? A NexEurope új Jen Fe Patch tapasza egy kivételes termék, a ForsLean, Zöld tea kivonat, Guarana és a Cosmoperine természetes keveréke. A tapasz segítségével könnyen, természetes módon tehetjük külsőnket vonzóbbá. Beindítja szervezetében a méregtelenítő folyamatokat, kipihentebb, energikusabb lesz, bőre megszépül, és hamarosan elkezd karcsúsodni, feszesedni, veszít a súlyából. Bizonyosodjon meg róla személyesen, mennyire más a Jen Fe tapaszt használni!
Alkalmazás Az optimális hatás elérése érdekében a megadott helyekre javasolt felragasztani a tapaszt. A legmegfelelőbb hely 3-5 cm-rel a könyökhajlat alatt található. Igyon naponta legalább 2-3 liter szénsavmentes ásványvizet, hogy a salakanyagok eltávozzanak a testéből. A tapaszt 24 óránként kell cserélni, mivel az általa hordozott információ ennyi idő alatt használódik fel. Ajánlatos a tapaszt reggel cserélni, így az energiaáramlás felélénkíti Önt. Minimum 3 havi adag alkalmazása ajánlott! 1. Mossa és szárítsa meg bőrének egy lehetőleg vékony zsírrétegű felületét, például az alsókart vagy a vállat. 2. Húzza le a Jen Fe Patch tapasz hátlapját, és nyomja az öntapadó oldalt az előkészített területre. Hagyja a tapaszt a helyén 24 óráig. 3. A kívánt eredmény eléréséhez minden nap helyezzen fel új tapaszt.* A tapasz vízálló: fürödhet, sőt, úszhat is benne! (Nagyon erős izzadás mellett esetleg elmozdulhat.)
* Ha a tapaszt helyes táplálkozás, bőséges folyadékbevitel és rendszeres testedzés mellett használja, maximális hatást érhet el.
A tapasz nem csodaszer! A fogyókúrák tipikus hibái:
• túl gyors fogyás Tény: A több, mint 15 kg-t fogyók 90%-a egy éven belül visszahízza a leadott súlyfelesleget. Ne kövesse el ezt a hibát! A JEN FE tapasz hosszútávú, biztos és egyszerű módja, hogy a nemkívánatos centiktől örökre megszabaduljunk! Elsődleges feladatai: testsúly beállítás, anyagcsere beállítás, zsírpárnák eltüntetése. Magyarországon kozmetikumként van forgalomban, OÉTI számmal rendelkezik. A nanotechnológiának köszönhetően jóval nagyobb mennyiségben tudjuk a szervezetünkbe tóanyagokat, így a kívánt hatás elérése biztosított. FONTOS, hogy csak a szervezetünkben felhalmozódott fölösleges zsírréteget bontja, sem az izmokat, sem a vízháztartást nem bántja. A bőr minősége javul, nem hogy ráncosodna az ember, hanem kisimul a bőr (Zöld Tea).
Te is kipróbáltál már számtalan diétát, amik végül a híres Jo-Jo effektussal végül nem fogyáshoz, hanem hízáshoz vezettek? Fontos, hogy ne az izomtömegből veszíts, mint a legtöbb diéta eredménye
|